A hétköznapokban gyakran összekeverjük a típus és a vonás fogalmát, pedig a személyiség két egészen eltérő megközelítéséről van szó. Amikor azt mondjuk valakiről, hogy annyira nyugodt típus, ezzel sokszor csak annyit akarunk kifejezni, hogy másokhoz képest ez a bizonyos tulajdonság rá sokkal jellemzőbb, Ám nem egészen ez a helyzet, ha valóban típusról beszélünk: a definíciója szerint a típus jellegzetes, elkülönült kategória, ebből fakadóan a típusba tartozás mindig "vagylagos" - miközben az imént említett vonás-alapú jellemzés fokozati kérdés. Egy élesen elhatárolt kategóriába nem lehet egy kicsit beletartozni, egy kicsit meg nem. Mint ahogy nem lehet valaki kicsit terhes. Ugyanígy egy extravertált típusúnak mondott embertől például általában azt várjuk, hogy mindig társaságkedvelő lesz, minden helyzetben keresi az emberekkel való kommunikálás lehetőségét, folyamatosan interakcióba lép másokkal, beszélget, mindig életvidám, aktív stb... Ha viszont nem ilyen kategorikus szemléletet alkalmazunk, akkor inkább arról van szó, hogy emberünk másokhoz képest sokkal közvetlenebb, legtöbbször barátkozó természetű stb... Vagyis ebben a megközelítésben egy tendenciát fogalmazunk meg egy hajlamról, belső diszpozícióról beszélünk, ami másokhoz viszonyítva jellemzi őt. A vonások tehát egy olyan skálát képeznek, amin az átlagértéknál csoportosulnak, a körül szóródnak a konkrét egyének értékei, szemben az élesen elkülöníthető, speciális kategóriákat megjelenítő típusokkal - ahol az egyes személyek vagy beletartoznak valamely típusba, vagy nem. Mindez persze csupán fogalmi kérdésnek tűnhet, és látszólag nincs is túl nagy jelentősége, de azért érdemes átgondolnunk, hogy ennek milyen hétköznapi következményei lehetnek. Például azzal, hogy típusokat alkalmazunk mások (vagy akár önmagunk) leírására, valójában megcímkézzük az embereket (vagy magunkat). Mivel "fekete-fehér" megkülönböztetésről van szó, nem gondoljuk, hogy itt lehetnek átmenetek is. Ha például azt hallottuk Jenőről, hogy aggresszív típusú ember, akkor ezt könnyen általánosítjuk minden viselkedésre - még akkor is, ha őt magát még sosem láttuk. Ennek alapján azt gondolhatjuk, hogy egyáltalán nincs tekintettel másokra, hogy ő az, aki autóba ülve folyamatosan előzget, száguldozik, aki mindig keményen konfrontálódik főnökével, sőt még a gyerekének is lekever otthon egy-egy fülest. De lehet, hogy ezek közül csak egyetlen dolog igaz Jenőre, aki mondjuk autóversenyzőként keresi a kenyerét. Ebben tényleg agresszív, és rámenős, mindenkit megpróbál legyőzni, megelőzni - és ebben valóban nincs tekintettel a másikra. De hétköznapokban béketűrő ember, kedves szomszéd, otthon pedig szerető apa. Kissé cinikusan nézve a tipizálást, mondhatjuk hogy persze mindenki abból a dobozból lóg ki, amibe megpróbálják beleerőltetni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.